„A Szellem ott él benned, betölti minden sejtedet. Ha tudatosan
élsz, megtalálod önmagadban.”
Földi létezésünk
során nagyon fontos, hogy a tudatunk kitáguljon. Ez azt jelenti, hogy szükség
van arra, hogy a megszokott gondolkodásmódunk átalakuljon, a nézőpontunk iránya
megváltozzon és rátaláljunk a számunkra előrevivő értékrendre. Mivel a
gondolatainkkal teremtünk, nem mindegy tehát, hogy ezt az emberi részünkkel
vagy a magasabb szellemi énünk által működtetjük. Ha az utóbbit választjuk,
akkor folyamatosan inspirálva és vezetve érezhetjük magunkat. Az irányok, a
válaszok és a megoldások spontán megjelenhetnek a tudatunkban. Ehhez azonban a hagyományos
(emberi) gondolati struktúránkat át kell minősíteni egy magasabb
rezgéstartományba.
„Tudd, hogy bármerre is vezet az élet, akár tévutakra is
tévedhetsz, de ha a szívedben ott van Szellemed iránt érzett szeretetet, bajod
nem eshet. Gondoskodó karjával felemel
és a számodra kijelölt utadra terel. Nincs más dolgod, mint a belső csendben
meghallani hangját, megérteni és elfogadni a tanítását.”
A Szellem öntudattal
és akarattal bíró isteni szikra. A szellem az ember azon része, amely lehetővé
teszi az Istennel való bensőséges kapcsolatot. A Szellem az embernek azon
anyagtalan része, amely Istenhez „kapcsolódik”. A szellemünktől jöhetnek az
inspiráló gondolatok és a hirtelen érkező megoldások. Ha csak úgy tisztán
tudunk dolgokat, azt is a szellemünk sugallja nekünk. Fontos, hogy napi kapcsolatban
legyünk a szellemünkkel. Ez az energia nem valami távoli titok, amelyet
keresni, hívni, majd megragadni kell, és nem szükséges messzi tájakra
zarándokolni, hogy megtaláljuk. Ne gondold most azt, hogy neked most kell ezt a
kapcsolatot kiépítened. Nem, hiszen ez a kapcsolat kezdettől fogva létezik,
neked csak emlékezned kell erre.
Istennel való
kapcsolatot erősíti a szemlélődés, az elmélkedés, az imádság, az
alázat és a tisztelet. Elsősorban önmagunk felé kell áramoltatni ezeket a minőségeket. Ha képesek leszünk arra, hogy újra odafigyeljünk önmagunkra, akkor a szellemünkben is megerősödünk. Általa elfogadjuk a korlátainkat és minden más életünkben megjelenő eseményt és kapcsolatot. Ne feledjük el, hogy minden földi kapcsolatot meg kell, hogy előzze a Szellemünkkel való kapcsolat. Ha ez meg van, akkor minden más kapcsolatunk is virágba borul. Szellemünkkel való kapcsolat nagyon fontos része a PÁRBESZÉD. Beszélgetünk a szellemünkkel, elmondjuk neki a kívánságainkat, vágyainkat, kétségeinket és földi bajainkat. Közben bízunk abban, hogy e csodálatos erő meghall minket. A szellem pedig válaszként segít, inspirál, tanít és táplálja a lelkünket és a testünket. Ez az a mindkét oldalon nyitott csatorna, amelyen keresztül lélegzetünk, rezgéseink, energiáink és a gondolataink utat találnak lefelé és fölfelé is. Ez a csatorna mindenki számára nyitva áll. Nincs szükségünk senkire, aki odaáll mellénk és azt mondja: „Igen, most már elkészültél. Beszélgethetsz Istennel.” Ha elcsendesedsz és egy picit vissza húzódsz a világ zajától, akkor meghallhatod szellemed hangját. Bátran tégy fel neki kérdéseket, oszd meg vele a gondolataidat. A földi létezésben mindig szem előtt kell tartanunk az egyensúlyt. Így bármennyire is csak Istent akarjuk, és Ő felé fordulunk, nem feledkezhetünk meg a világról, amelyben élünk. Isten iránti odaadásunkat nem szoríthatjuk szűk keretek közé, és nem korlátozhatjuk csak napi néhány percig tartó elmélkedésre.

Minden tevékenységünknek, minden döntésünknek szellemi
gyakorlattá kell válnia. Társteremtőkké kell válnunk Isten oldalán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.