A Mantra két
szóból áll össze: az egyik a manas (elme), a másik a tray (törés), így a mantra
az elme hullámzásainak megtörését jelenti.
A mantra szenvedéllyel és helyes
megértéssel fenntartott vibrációi a mantrázót a pozitív élet és létezés felé
vezeti. Eredeti értelemben a mantra ismételgetése valamilyen spirituális
változást mozdít elő. Egyes nyugati elképzelések az imával is összekapcsolják,
és a keresztény vallásban ugyanúgy mint például a buddhizmusban is a felsőbb
erőkkel való kapcsolatba lépéshez szükséges fohászként értelmezik. A mantrákat többször ismételjük.
Figyeljünk arra,
hogy közben halljuk a saját hangunkat. Ennek és a szanszkrit nyelv magas
vibrációjának segítségével emelkedettebb tudatállapotba kerülhetünk.
MANTRÁK
GYŰJTEMÉNYE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.