Angyalsziget: Saját tollamból

Sok céltalan nap után egy csendes ihletett napon ismét azon tűnődtem, hogy miről írjak, és egyáltalán miért írjak? Azt nem mondhatom, hogy az életem unalmas lenne, de érdekel ez valakit is? Így indultam. Voltak rezdüléseim, amikkel elégedett voltam. Részemről be is értem volna ennyivel, de belül mindig ott maradt a mondat: Írj! Ez amolyan küldetés féle lenne és segítsem vele a világot? Így folytatódott. Majd hosszú, hosszú végtelennek tűnő írás szünet, de a szó, hogy „Írj!”, nem tűnt el! Majd egyszer egy meditatív reggelen a belsőm csendjéből felbukkant egy mondat, ami közelebb hozta a valóságot és az írás fontosságát számomra.

„Az írás folyamata kizökkent abból a gondolati mókuskerékből, ami elzár attól, hogy
Érezz, Láss és Élj!”

Na, ez már ígéretesnek bizonyult, de a cselekvés, hogy ezt meg is próbáljam elmaradt. De hála sok év fáradságos belső munkájának elértem arra a pontra az életemben, hogy végre megértettem, elsősorban magam miatt szükséges írnom. Tavaly év végén el kellett engednem egy szívemnek kedves barátot, hogy ne kifelé és mással beszéljem meg mindenáron a fontos dolgokat, a meditációs felismeréseimet, az életem megpróbáltatásai által bennem megszülető bölcsességemet, hanem vessem papírra. Nehéz volt ez nekem, mert mindig is könnyebb volt elmondani, mint leírni. Sokat beszéltem. Ennek előzménye, hogy 3 évesen orvoshoz vittek, mert még nem szólaltam meg. A kényszer, hogy az én koromban már beszélni szükséges lelkileg megtört és ennek eredményeképpen elveszítettem a belsőmmel a párbeszédet. Csak egy szó maradt meg belőle: „Írj!” Mivel túl vagyok számtalan seb feloldásán, így ez is meggyógyulhatott már bennem.

Mégsem írtam.

Sokan azt gondolják, hogy ez egy nagyon egyszerű dolog. Az én tapasztalatom az, hogy sokféleképpen lehet írni. Az egyik mód, amikor szavakba öntjük és leírjuk az érzéseinket és a gondolatainkat. Ez egy elég nehéz, de nagyon felemelő tevékenység. És van olyan, amikor belehallgatunk a csendbe és az ott felmerülő érzéseket és gondolatokat írjuk le. Ez utóbbihoz hatalmas bizalom és feltétel nélküli odaadás szükséges. Ehhez a minőségekhez sokáig nem fértem hozzá.

Biztos mindenki hallott már arról, hogy ha valamit állandóan halogatsz és az most mindegy hogy miért, akkor kaphatsz egy-két erőteljesebb „motivációt”, hogy elkezd végre és beteljesítsd, amit vállaltál. Az én esetem sem volt más! Nagyon, de nagyon sok mindent és mindenkit el kellett engednem az elmúlt 5 évben. És ez nagyon fájt akkor! Azonban most már tudom és érzem, hogy az én fejlődésemet szolgálta minden. Egyedül maradtam a gondolataimmal az érzéseimmel, Önmagammal és végre Felnőttem. A legnagyobb ajándék, amit kaptam, hogy végre megszületett bennem az a hit, hogy az írás által gyógyul a Testem és a Lelkem!

Így tehát a szárnyaimat bontogató író vagyok! A fényt, az égi és földi csodákat formába öntöm a kezeim által. Írok, írok és írok!
Minden jog fenntartva! ©