2017. április 4., kedd

Örök Kalendárium * Április

„Ez a Fény megvilágítja a teremtéseidet, és hozzásegít ahhoz, hogy végre őszintén szembenézz végre azzal, aki valójában vagy.”

Az év első hónapjában megtörtént az alapozás. Sok dolgot engedni kellett ahhoz, hogy a saját személyes utak felfényesedjenek. Döntések, számvetés jellemezte ezeket az időket. Mostanra sok minden letisztult és láthatóvá vált. Az is, amit nem teszel meg, pedig már kellene. Március segítette a teremtő erőid életre keltését és erősödését. Az április szél pedig elfújja mindazt, ami nem tartozik már hozzád. Feloldja a mázat, mellyel eltakartad a hiányosságaidat. És lebontja a látszatbiztonságot adó védelmi falaidat. Áramlataival pedig azt súgja a füledbe, hogy ideje vállalni a felelősséget. Az áprilisi szél és a Kos tüze eltakarítja az útból mindazt, amit már kinőttél és meghaladtál. 

Egy KORALL AJTÓ nyílik a világra 

Ezen az ajtón átlépve azt tapasztalhatod, hogy hatalmas erővel rendeződnek köréd olyan helyzetek, melyekben biztosan szembesülni fogsz azzal, hogy hol vannak még a gyenge pontjaid. De, ha elfogadó és befogadó állapotban tudott tartani magad, akkor az esetlegesen hurrikánnak tűnő minőség sem fog majd ki rajtad és megtapasztalhatod végre az igaz erődet. Kipróbálhatod azokat a minőségeket, melyek megjelentek benned és gyakorolhatod mindezek felvállalását. Tehát az egyik fő feladat most, hogy elfogadd végre a benned megjelenő nézeteket, érzéseket és gondolatokat, hiszen ezek az irányadóid az új életed küszöbén állva. Fontos, hogy elfogadd önmagadat, mert ezáltal lehetővé válik az, hogy el tudd fogadni és tiszteld mások igazságát is, még akkor is, ha látszólag különbözik a tiedtől. Ennek kísérője lesz a nyugalom és tapinthatóvá válik benned és körülötted az  

Fontos megvizsgálni, hogy a saját igazságod és akaratod összhangban van-e az Isteni igazsággal. Ha a szívedben jó érzés a tudatodban béke van, akkor összhangban vagy az égi akarattal és irányokkal. Ebben az esetben ne törődj a külvilág véleményével, ne engedd, hogy bármivel is eltérítsen a szíved által vezérelt iránytól. Talán ez most a legnagyobb kihívás. Nem szükséges a harc, hiszen mindenki másképp látja ugyanazt a dolgot. Lehet, hogy a külvilág ellenállása abból a félelmükből ered, hogy elveszítenek téged. De az is lehet, hogy általuk, a benned még meglévő félelmek és kétségek szólítanak meg téged. A benned lévő bizonyosság és hit erejével fogadd el a feléd érkező impulzusokat és rendíthetetlenül haladj tovább. Ha mégis megtorpansz és elbizonytalanodsz, akkor szánj ennek megvizsgálására egy kis időt. Lehet, hogy még nem elég erős a hited magadban és a választott utadban. A lelked és az égi vezetésed nagyon is jól tudja, hogy milyen nehéz a kézzel meg nem fogható helyzetekben elhinni, hogy mégis minden körülmény ellenére a megfelelő irányba mész. Nincs más bizonyosság, mint a benned lévő öröm, nyugalom és önfeledtség, melyet a helyzetben és a tevékenység végzése közben átélsz.

„Ha a felvillanó ötlet megsimogatja a szívedet, akkor tudd, hogy a lelked küldött üzenetet neked. Kövesd hát e csodás érzést, mely elhozza számodra a fizikai teremtés lehetőségét.”

Annak idején szeretetben és szövetségben voltál a lelkeddel, az utad sokrétűsége miatt sok esetben azonban teljesen elfeledkeztél róla. Azt gondolhatod, hogy Te jobban tudod, majd megoldod, hiszen Te vagy itt a Földön testben emberként és te érzed és szenveded el ezeket a dolgokat. Mindig lehet enyhítést és lassítást kérni, de tudnod, kell, hogy ha ellenkezel és Te akarsz irányítani, ezzel elzárod magad a fénytől.  Egy olyan átalakuláson mész most keresztül, mely mindent befolyásolhat a fizikai létezésedben. Nem baj, ha máshogy látod vagy gondolod, mint más. És hidd el, hogy a kevés néha sokkal több. Törekedj hát az egyszerűségre és haladj rugalmasan tovább. Ezek a minőségek láthatatlan kézként meggyorsítanak majd téged. Az elméd mindenáron el akarja majd hitetni veled, hogy amiben vagy az nem jó neked. Keress egy csendes helyet és vizsgáld meg a saját igazságodat. Ha ez a legelvontabb ahhoz képest, amit az „átlag emberi világ” megszokott, akkor is tarts ki mellette, csendben és szeretetben maradva. Ha mindennek ellenére elfogadod a saját nézőpontodat és haladási irányodat, de mellette jelen tudod hagyni mások nézőpontját és igazságát, akkor a többiek fénye hozzáadódhat a Te fényedhez. Egyszer egy bölcs a következőket mondta:

„ Ha nekem is van egy ötletem és neked is meg van a sajátod, ha ezeket megosztjuk egymással, akkor mindkettőnknek két ötlete lesz.”

Oszd meg és vállald magad bátran, lehetővé téve azt, hogy mások is így tegyenek. Engedd, hogy mások lássák a fényedet, az egyediségedet, a bátorságot, hogy mindezt felmered vállalni. Saját példáddal teremts egy bizalmi teret, hogy mások is így tehessenek. Fényedet látva Isteni fényt látnak, mely végtelen és kimeríthetetlen. Engedd, hogy meríthessenek belőle. Adj hát bátran és vállad az igazságodat. Légy te a példa arra, hogy el tudod fogadni ezek szellemében mások igazságait és alázattal meríts Te is belőlük. Egy szösszenetnyi gondolat és ötlet melyet Te érzékeltél segítheti egy másik lélek kiteljesedését. Ha nem tartod meg magadnak, akkor az áramlásban maradsz.


Bízz hát az Isteni rend tökéletességében és haladj bátran tovább!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.