2016. június 29., szerda

Mágikus szimbólumok * Napraforgó

„Az Isten felé forduló lélek szimbóluma, hiszen mindig a Nap felé fordul.”

Napok óta be voltam zsongva, hogy napraforgót szeretnék fényképezni. Kutyusunkkal egy tóhoz járunk sétálni, így az egyik alkalommal észrevettem, hogy a szántóföldön katonás rendben sorakoznak a napraforgók. Idén a kertembe is ültettem dísznapraforgót, így kíváncsivá tett, hogy mit jelenthet a napraforgó, mint szimbólum.

A Tűz egy alapvető aktív, határozott erő, amelyet a Nap sugároz ki. Földünk minden lényének éltető energiája. A belső erőt is szimbolizálja, amitől a legtöbben félünk. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ezt az erőt megtanuljuk kezelni. Fontos, hogy ha hajlamunk van rá, akkor hagyjuk abba a rohanást, versengést, a túlzott akarást, mert ellenkező esetben felerősödik a tűz elem. Mindenki tudja, hogy, ha a tűz elhatalmasodik, akkor milyen pusztításokat okoz. A napraforgók nap felé fordulása azt üzeni számunkra, hogy ha Isten felé fordulunk és mindezt következetesen és fegyelmezetten tesszük, akkor egy felsőbb vezetés védelme alá kerülünk. Értelemszerűen nem lehet baj az emberi létezésünkben. Röviden, ha így teszünk, akkor tulajdonképpen elengedjük az akarást és az irányítást. Az Egó pedig a helyére kerül és végrehajtja, megcselekszi, létrehozza, amit az Égi vezetésünk mutat nekünk.



A tűz erősen hat mindenkire és sokan úgy érezzük, hogy jóformán semmire nincs időnk. Erre az Egó óhatatlanul kapkodással reagál. Jó esetben tudjuk, merre tartunk, mit akarunk és lehet egy belső párbeszédünk is mellé: „Gyorsan, gyorsan, mert nincs elég időnk!”

Na, itt álljunk meg egy pillanatra és nézzük rá az alázatosan, csendesen és türelmesen álldogáló Napraforgókra és engedjük meg, hogy gyógyító és lassító hatásuk elérkezzen hozzánk. Segítségül mutatok pár képek, de az igazi az lenne, ha közelről éreznéd meg mindezt. Menj és tapasztald meg ezt a csodás kapcsolatot Velük és Istennel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.