2016. július 5., kedd

Örök Kalendárium: Július * Az Egyesítés Fénye

„Fénysugár, mely egybeolvasztja a különálló részeket létrehozva ezzel újra az Egységet.”

A hónap energiái segítenek abban, hogy az elfogadás szemével tekintsünk a világra kívül és belül egyaránt. Minden gondolatunkban áldást oszthatunk. Magunkra, az életünkre, másokra, a világra, a Földre és még sorolhatnám. Július sok helyen a világban a szabadság és a függetlenség ünneplésének a hónapja. A beáradó energiák különböző próbák által lehetővé teszik, hogy ezt a szabadságot megtapasztalhassuk most a saját személyes életünkben is. Ez a minőség egészen augusztus közepéig meghatározó lesz. Ekkor majd tovább mozdul minden és az Oroszlán csillagjegy más tanulnivalót hoz majd elénk. Tavasszal a Kos testesítette meg a létezés tüzes igényét, majd a Bika adott neki formát. Az Ikrek megvizsgálta az eredeti tervet és a rá adott választ.  A Rák pedig egybeolvasztja mindezt és létrehozza azt a közösséget/ otthont, melyben mindez működhet. Ő az a bevezető kapu, melyben elkezdődhet végre a tényleges élet. Ő az alap, melyre építkezve stabil ház építhető.  Az aktuális energiák több mindenben segíthetnek téged. Ismerd fel és meg a belső világodat, úgy hogy felé fordulsz. Tudatosítsd a benned élő minőségeidet és az életben eljátszott szerepeidet. Továbbá kulcsfontosságú, hogy Önmagad részeit elfogadd és szeresd. 

Egy Zöld ajtó nyílik a világra. Ez az ajtó a szívedbe nyílik, ahol megtalálhatod a
saját igazságodat, igaz vágyaidat és érzéseidet. Ez hozzá segít ahhoz, hogy a külvilágot is el tudd fogadni. Nemcsak azt, hogy létezik, hanem azt is, hogy merőben más lehet, mint a Te világod. Elfogadni önmagadat olyannak, amilyen most vagy. Ez lehetővé teszi, hogy a Lelked kapcsolódhasson, hiszen neki a személyiséged az eszköz abban, hogy kifejezhesse önmagát ebben a testben. Ha folyton elutasítod és bántod magadat, akkor a Lélek nem tud hozzád kapcsolódni. Fontos tehát, hogy meggyógyítsd azon részeidet, melyek sérültek a múltban. Figyeld meg az életedet, hogy most hol döcögős és használd ki a beáramló energiák tisztító, leválasztó, majd újraépítő minőségeit. Engedd, hogy a szeretet és elfogadás fényével a sérült részeid újra eggyé váljanak veled. Ez lesz az a stabil alap, mely egy biztonságos teret teremt a léleknek, ebben a földi létezésben. Ezután, már csak engedned kell, hogy a Lelked vezessen téged a lehetőségekkel telített életed felé. Törekedj arra, hogy befejezd a Világ hibáztatását. A panorámaszerű kitekintés, ami a zöld energia jellemzője segít egy magasabb szemszögből látni mindent és mindenkit. 


Ha megengeded, hogy a Lelked és a Szellemed vezessen téged, akkor az Ő szemükkel fogod látni az életedet. Ez olyan, mintha felállnál egy asztal tetejére és onnan lenéznél az életedre. Ehhez azonban szükséges, hogy elengedd a ragaszkodásodat a saját véleményedhez, meglátásaidhoz és gondolataidhoz. Ugyanis ezek nem engedik a magasabb vezetést. Rugalmasság mások nézeteivel, viselkedésével kapcsolatban jó szolgálatot tehet most. Tarts ki és törekedj arra, hogy az esetleges káoszból rendet csinálj. Fejleszd magadban az alázat, a gyengédség és a tolerancia erényeket. Alakíts ki tudatos és szeretettel teli kapcsolatot a környezettel. Törekedj arra, hogy elfogadj másokat, mások másságát.  A merev gondolkodásmódodat, mely csak a saját nézeteidet engedte eddig, váltsd át, nyitott gondolkodásra, mellyel rádöbbenhetsz a világ egységére. Egy aktuális dolgot öt ember ötféleképpen fog látni, érezni és gondolni, de ha mindezt az előbb említett módon a magasból nézed, akkor láthatod, hogy egy ponton ugyanarról beszéltek. A másik egyedisége csak hozzátesz a tiédhez és fordítva. Egyik sem több és nem kevesebb. Ha hiszel önmagad szépségében, jóságában, tisztaságában. Ha hiszel az Isteni vezetésben, ha bízol önmagadban azáltal, hogy elfogadtad önmagadat, akkor nincs mitől félned.  Ekkor már nem akarsz megfelelni és versenyezni sem. 

A megmaradt energiával képes vagy új irányt adni az életednek, teremteni és felszabadulni.  Hited és elfogadásod pedig, eljuttat a belső béke állapotába. Reménnyel telik meg a szíved és megtapasztalod, hogy Össze vagy kapcsolva minden érző lénnyel.

Gyógyuljon és nyíljon a szív!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.