Egység vagy megosztottság? A választás a Tiéd!

Régóta figyeltem háttérbe húzódva, véleményemet visszatartva a világ eseményeit. Igen, visszatartottam a véleményemet, mert érzem a kezdőkép szövegének a súlyát. Érzem, hogy nagy felelősség bármit is kimondani nagynak, komolynak gondolt és főleg politikai vonatkozású dolgokról. Olvastam mások véleményét és persze mindig meg volt a sajátom is, ráadásul belül kezdtem el párbeszédet folytatni azokkal, akiknek a kommentjeiktől felállt a szőr a hátamon. Észrevettem, hogy ítélkezem, észt osztok, csak magamban. Rájöttem, hogy sajnos ugyanúgy szennyezem a világot a gondolataimmal, beálltam a sorba. Nagy igazság, hogy ahogy vagyunk éppen, úgy éljük meg az eseményeket.  Ha keveset aludtam, vagy bármi feldolgozatlan dolog kering bennem, vagy féltem az életemet, családomat, munkámat, akkor ordítok, szitkozódok, vagy kő keményen elítélek. Ha jó passzban vagyok, akkor fölé tudok emelkedni mindennek. Ez nem azt jelenti, hogy nem érdekel, hanem egy olyan Feltétel nélküli bizalom van velem és bennem, mely hozzásegít azt érezni, hogy minden eseménynek jogosultsága van jelen lenni az életben.  A nagy dolgokat pl. a politika területén nem én döntöm el.  Én személy szerint megfigyeltem magamat a reakcióimat és főleg a félelmeimet, melyet az események és az ismerőseim kommentjei váltottak ki belőlem. Majd belül tettem rendet. Hiszem, hogy ha mindenki ezt tenné, akkor nem hatna így a kollektív gondolat és nem ilyen lenne a világ. Persze ezt nem tudhatom, ráadásul valamiért lassan úgy érzem, hogy illúzióba ringatom magam és ez sosem fog megtörténni.

 Hitemet veszítettem! 

Visszamentem az iskolámba hátha egy emelkedettebb rezgésű tanárommal találkozom, hogy Ő kiemeljen, visszasegítsen oda, ahonnan megengedtem, hogy lecsússzak. Senki sem volt érdemben ott, akire szükségem lett volna. Egyedül maradtam önmagammal és a fájdalommal, hogy milyen rossz és fájdalmas ez a világ. Erre a mai napon az iskola alapítója kitette a fenti üzenetet a facebookra, mely megint megerősítette bennem azt, hogy szeretve és vezetve vagyunk. Köszönöm neki és köszönöm magamnak, hogy előtte sikerült elcsendesednem és bevallanom magamnak, hogy nem jó irányba haladok, ha tovább duzzogok, ítélkezek és önsajnálom magam. Őszinteségem meghallgatatott és visszaemelt oda ahol lennem kell. 

Arra jutottam, hogy mindig valamilyen a félelem mozgat minket. Van bennünk hozott alap erre és a félelemkeltő hírek mindig hozzátesznek ehhez. Hogy ne legyél szabad, hogy ne befelé nézz, hanem megbénulva, kapálózva ellenkezz a világgal, aktuális politikussal, kutyairtással vagy brutális mészárszékvideókkal. Nem azt mondom, hogy mindez jó vagy rossz, vagy nem igaz. Lehet így és lehet másképpen. De kérdezem, ki tudja ezt? Ki lenne jobb vezető. Ha nem él itthon valaki, akkor hogy lehet hiteles a véleménye az itthoni eseményekről. De tovább megyek, nekem se lehet hiteles a véleményem, mert nem az én kertemben vertek tanyát, nem az én ajtóm elé piszkítottak oda és nem az én kamionomba másztak be ezek az emberek.  Ha ezt kell megtapasztalnom közvetlenül, akkor majd az arra való reagálásom és a helyzet megoldása fogja mutatni a hitemet, az erőmet a könyörületemet vagy esetleg a félelmeim szintjét. Addig viszont a felelősségem az, hogy belül tartsak rendet, önfegyelmet és imádkozzak, de legalábbis pozitív gondolatokat küldjek ki hitem erejével, hogy igenis egy magasabb erő engedi ezt, és hogy ennek célja és rendeltetése van. 

Úgy érzem, hogy talán a legrosszabb és a legerőteljesebb félelmet az generálja, hogy úgy érezzük, nem tudjuk a dolgokat irányítani. A gyűlölködéssel és egymás vagy a másik bántásával is csak önmagunkat védjük. A legtöbb ember nincs is éles helyzetben. Nem érintett.  Aki  meg benne van, a sűrűjében az meg sem tud szólalni, mert helyzetben van, túl kell, élje a szitut. Mégis olyan sokan mondják, és osztják a véleményüket, amihez persze joguk  van. Tegyék. Szerintem sajnos ettől azonban nem fog a dolog megoldódni. Szavazzunk, hogy mi lenne jó. És akkor mi lesz? Én azt gondolom erről, hogy jó kivívjuk magunknak, hogy azután a népre hárítsák a felelősséget. És biztos vagyok benne, hogy bármi lesz is ennek vagy a többi a helyzetnek az eredménye, semmi sem lesz jó. A legtöbb ember alap beállítottsága a szembenállás. Értem én hogy miért és el is fogadom. Azt azért jó lenne egyszer végiggondolni, hogy az elfogadás helyett a folyamatos szembenállással egy negatív világot teremt magában és maga körül az, aki így él. És ha jó sokáig csinálja, akkor aztán ember és szakember legyen a talpán, aki kihámozza belőle.  A jó hír, hogy aki eljut ehhez a felismeréshez, az kiszabadul.

A kérdés az, hogy Te akarod-e ezt?

Adyashanti gondolataival zárnám az írásomat, mely nekem sokat segített megérteni a bennem zajló folyamatokat.

 „Azt látom, hogy az emberek rettegnek az egységtől, mert ott nincs senki, aki kiválna a tömegből és eldöntené vagy előírná, mit tegyek. Az ego pedig tökéletesen tisztában van azzal, hogy az Egységben nincsen számára hely. Lehúzhatja a rolót. Épp ezért ezt súgja: „Biztos, hogy minden rendben lesz? Szóval én csak ücsörögjek a szobámban és ne foglalkozzak senkivel és semmivel? Hagyjak mindent Istenre? Ki tudja? Ha Isten úgy akarja, hogy a szobádban ücsörögj, akkor ezt fogod tenni. Ha azt szeretné, hogy ne foglalkozz semmivel, pontosan ez fog történni. Ha azonban valamilyen tevékeny szerepet szán neked, biztos lehetsz benne, hogy megadja a lehetőséget is hogy betölthesd. Az emberek – jó szándék ide vagy oda – az esetek kilencvenkilenc százalékában megosztottságból cselekednek. Így pedig csakis ezt adhatják tovább. Ha átállsz az Egység oldalára, továbbra is éppúgy végezheted mindazt, amit addig megosztottságból csináltál. Maga a cselekedet nagyon hasonló, sőt akár ugyanaz maradhat. Továbbra is levelezhetsz államférfiakkal, vagy körberepülheted a Földet. A lényeg az, hogy minden nagyon más lesz, ha az Egységből teszed. Hogy miért? Mert közben az az érzésed hogy: „Fogalmam sincs, miért csinálom mindezt.”  Ez pedig azt jelenti, hogy többé nem valamilyen konfliktus mozgat.„

Zárszó:

Örülök, hogy visszatartottam eddig magam és most letisztulva minden szándék nélkül csak úgy végre kiírtam magamból. A konfliktus a világmegváltás és megváltoztatási szándék eltűnt, de az hogy leírjam, megmaradt. Megtettem hát.