Amit
hagyományosan „szeretetnek” hívnak, az az ego stratégiája az önátadás elkerülésére.
Valaki mástól várod, hogy megadja azt, ami valójában csak az önátadás
állapotában érkezhet meg hozzád. Az ego ezt a személyt használja
helyettesítőként, hogy ne kelljen feladnia önmagát. A spanyol nyelv a legőszintébb
ebben a tekintetben. Ugyanazt az igét – te quiero – használja, amikor azt
mondja: „szeretlek”, és amikor azt: „akarlak”. Az ego számára szeretni és
akarni valamit ugyanazt jelenti, míg a valódi szeretetben nincs akarás, nincsen
vágy a birtoklásra vagy a másik megváltoztatására. Az ego kiszemel valakit és
különlegessé teszi. Ezt a személyt használja, hogy elfedje az elégedetlenség, a
„nem elég” állandóan lappangó érzését, a haragot és gyűlöletet, melyek igen
közel állnak egymáshoz. Ezek az emberi lényben mélyen gyökerező érzések
elválaszthatatlanok az egoista állapottól.
Amikor az ego
kiválaszt valamit és azt mondja „szeretem” ezt vagy azt, akkor tudattalanul
megpróbálja elfedni vagy eltávolítani az egót mindig kísérő, mélyen lapuló
érzéseket: az elégedetlenséget, boldogtalanságot, az elégtelenség oly ismerős
érzését. Egy rövid ideig működik is az illúzió. Aztán elkerülhetetlenül
elérkezik a pillanat, amikor a kiválasztott, számodra különleges személy többé
nem tudja elfedni a fájdalmadat, gyűlöletedet, elégedetlenségedet vagy
boldogtalanságodat, melyek oka mind az elégtelenségnek, a teljesség hiányának
az érzésében rejlik. Akkor aztán előtör az elfedett érzés, és rávetítődik arra
a személyre, akit kiválasztottál és különlegessé tettél – akiről azt gondoltad,
majd ő „megment” téged. Hirtelen gyűlöletbe fordul a szeretet. Az ego nem
ismeri fel, hogy a gyűlölet a benned lakó egyetemes fájdalom kivetülése. Az ego
azt hiszi, hogy ez a személy okozza a fájdalmat. Nem jön rá, hogy a fájdalom
abból az egyetemes érzésből fakad, hogy nem vagy kapcsolatban lényed mélyebb
szintjével– nem vagy egy önmagaddal.
A szeretet
tárgya felcserélhető, ahogyan az egoista akarás tárgya is felcserélhető. Vannak
emberek, akik sok kapcsolaton mennek keresztül. Sokszor esnek szerelembe és
ábrándulnak ki. Szeretnek valakit egy darabig, míg aztán ez nem működik többé,
mert senki sem tudja folyamatosan elfedni ezt a fájdalmat.
Csak az önátadás
képes megadni azt, amit szerelmed tárgyában kerestél. Az ego szerint nem kell
megadnom magam, hiszen szeretem ezt a személyt. Ez persze öntudatlan folyamat.
Abban a pillanatban, amikor elfogadod azt, ami van, valami megjelenik benned,
amit eddig elfedett az egoista akarás. Ez a valami a veled született, benned
lakó béke, csendesség, elevenség. Ez az a feltétel nélküli létező, aki te
leglényegedben vagy.
Ez az, amit a szerelmed tárgyában kerestél. Te magad vagy
az.
Amint ez megtörténik, egy egészen másfajta szeretet jelenik meg, amely
többé nincs kiszolgáltatva a szerelem és a gyűlölet váltakozásának. Nem választ
ki és tesz különlegessé egyetlen dolgot vagy személyt. Még az is abszurd, hogy
ugyanazt a szót használjuk rá. Persze megtörténhet, hogy egy szokványos
szerelem-gyűlölet kapcsolatban időnként az önátadás állapotába kerülsz.
Átmenetileg, rövid időre megtörténik: mélyebb, egyetemesebb szeretetet és
teljes elfogadást tapasztalsz meg, amely néha egy egyébként egoista kapcsolaton
is átragyoghat. Ám ha nem tartod fenn az önátadás állapotát, akkor ezt újra
elfedik a régi egoista minták. Tehát nem állítom, hogy a mélyebb, valódi
szeretet nem jelenhet meg néha, még egy-egy szokványos szerelem-gyűlölet
kapcsolatban is. De ritka, és általában rövid életű.
Amikor elfogadod
azt, ami van, akkor valami mélyebb jelenik meg, mint ami van. Úgyhogy kínozhat
a legmarcangolóbb külső vagy belső dilemma, a legfájdalmasabb érzések vagy
helyzetek, abban a percben, amikor elfogadod, ami van, túllépsz rajta,
túlhaladod. Még ha gyűlöletet érzel is, abban a percben, amikor elfogadod, hogy
ezt érzed, túllépsz rajta. Lehet, hogy még ott van, de te hirtelen egy mélyebb
szinten találod magad, ahol ez már nem annyira számít.
Az egész
jelenségvilág az ellentétek közti feszültség miatt létezik. Forró és hideg,
növekedés és leépülés, nyereség és veszteség, siker és kudarc, a polaritások
melyek a részei létezésnek, és persze részei minden kapcsolatnak.
A fejlődés
érdekében az emberiség hatalmas nyomás alatt van, mert fajunknak ez az egyetlen
esélye az életben maradásra. Ez befolyásolni fogja életed minden aspektusát,
különösen a bensőséges kapcsolataidat. Még soha nem voltak a kapcsolatok
ennyire problémásak és konfliktussal terheltek, mint napjainkban. Ahogy arra
talán már magad is rájöttél, nem az a funkciójuk, hogy boldoggá vagy elégedetté
tegyenek. Ha továbbra is a meghitt kapcsolatban keresed a megváltást, akkor újra
és újra ki fogsz ábrándulni. Ha azonban elfogadod, hogy a kapcsolat nem azért
van, hogy boldoggá, hanem hogy tudatossá tegyen, akkor az már valóban a
megváltás lehetőségét kínálja számodra, és összhangba kerülsz azzal a magasabb
tudatossággal, amelyik bele akar születni ebbe a világba! Azokat, akik
ragaszkodnak a régi mintákhoz, egyre több fájdalom, erőszak, zavarodottság és
őrület várja.
Hagyd abba önmagad és partnered bírálgatását! A legnagyobb
mértékben azzal mozdíthatod elő kapcsolatod megváltozását, ha társadat teljesen
olyannak fogadod el, amilyen, anélkül, hogy megpróbálnád őt kritizálni vagy
megváltoztatni.
A forma szintjén
sosem szabadulunk meg a polaritásoktól. Az önátadás által azonban túlléphetünk
rajtuk. Ekkor kapcsolatba kerülünk saját magunk mélyebb szintjével, ahol a
polaritások nem léteznek többé. A külső szinten persze továbbra is jelen
vannak. Bár még ott is megváltozik valami a módban, ahogyan a polaritások
megjelennek az életedben, mikor az elfogadás vagy önátadás állapotában vagy. Jó
indulatúbban és gyengédebben jelentkeznek.
Minél kevésbé
vagy tudatos, annál inkább azonosulsz a formával. Ez a tudattalanság lényege:
azonosulás a formával, legyen bár külső forma (egy helyzet, hely, esemény vagy
tapasztalás), gondolati forma vagy érzelem. Minél jobban kötődsz a formához,
annál kevésbé adod át magad, annál szélsőségesebbnek, erőszakosabbnak vagy
durvábbnak tapasztalatod meg a polaritásokat. Vannak olyan emberek ezen a
bolygón, akik szinte pokolban élnek, és ugyanezen a bolygón olyanok is, akik
viszonylag békés életet élnek. Azok is megtapasztalják a polaritásokat, akiknek
a bensőjében béke honol, de sokkal jóindulatúbb változatban, nem olyan
szélsőségesen, ahogyan sokan még mindig. Tehát valóban megváltozik a
polaritások megtapasztalásának módja. Magukat a polaritásokat nem lehet megszüntetni,
de azt mondhatjuk, hogy az egész univerzum valahogy jóakaratúbbá válik. Nem
olyan fenyegető többé. A világ nem tűnik olyan ellenségesnek, amilyen
ellenségesnek az ego számára tűnik.
Amikor az önátadás állapotában élsz, valami rajtad keresztül
átjön a dualitás világába, ami nem ebből a világból való.
A belső és a
külső világ végső soron egy és ugyanaz. Amikor már nem ellenségesen éled meg a
világot, nincs többé félelem, és amikor nincs többé félelem, akkor másképpen
gondolkozol, beszélsz és cselekszel. Megjelenik a szeretet és a
könyörületesség, és hatni kezd a világra. Még ha konfliktushelyzetben találod
is magad, béke áramlik a polaritások felé. És akkor valami tényleg megváltozik.
Vannak tanítások és tanítók, akik szerint semmi sem változik. Ez nem így van. Valami
nagyon fontos igenis megváltozik.
Ami túl van a formán, átragyog rajta, az örök átragyog a formán
ebbe a formavilágba.
Eckhart Tolle
Teljes cikk: Betegségnyelv
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.