„Elfogadtam
a sorsomat, megnyugodtam és békére leltem. Készen állok arra, hogy megnyíljak a
Fény felé és befogadjam a Lelkem.”
Ez a kombináció megajándékoz bennünket
a tiszta gondolkodás lehetőségével, melynek nyomán mély megnyugvásra lelhetünk
és kapcsolatba kerülhetünk az érzéseinkkel. Általa türelemmel fogadjuk a
látszólag mozdulatlan élethelyzeteket.
Kék ásványok segítenek abban,
hogy minden körülmények között hűek legyünk önmagunkhoz. Támogatnak minket
abban is, hogy megfelelően alkalmazkodjunk a külső körülményekhez. Nagy
szolgálatot tesznek az önuralom megvalósításában. A vesékben tárolódnak az
ember energiatartalékai, így a kék ásványok segítenek abban, hogy pótolják az
elveszített energiákat. A húgyhólyag funkciója pedig, hogy ezeket az energiákat
tettre váltsuk, tehát bizonytalankodás és félelmek esetén a kék energia segít,
hogy végre elmozduljunk. Továbbá, segítik az önkifejezést, oldják a szorongást
és a depressziót. Hatásukra feloldódnak a negatív energiák érzelmi és fizikai
síkon is. Erősítik a kommunikációt és fejleszti a spirituális képességeket. A
hegyikristály szinte minden testi és lelki betegségre használható. Tisztítja, a
légutakat szabaddá teszi a lélegzetet és erősíti az életenergia áramlását.
Fáradság és gyengeség esetén energiát ad. Szabályozza a keringést és
regenerálja az idegrendszert. Harmonizálja a két agyfélteke működését, erősíti
az agyalapi mirigyet. Segít a problémákat egyszerű módon megoldani. Feloldja az
energiablokkokat. Stabilizálja és megtisztítja az aurát. Segít világosan kifejezni magunkat és
észrevenni a megfelelő pillanatot. A hegyikristály fokozza az összes többi kő
hatását.
Általában hajlamosak vagyunk
azt érezni, hogy hiányzik valami, vagy valaki az életünkből. Érdemes ilyenkor
megpihenni és elcsendesedni kicsit. A megjelenő csendben engedjük meg
magunknak, hogy rálássunk arra, hogy hiányérzetünk ellenére milyen bőségben
élünk. Ne várjunk el semmit, csak engedjük, hogy a lelkünk megmutassa ezt nekünk.
Ne feledjük: A megelégedettség érzése a megfelelő alap ahhoz, hogy ha szükséges
tovább gyarapodhassunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.