2012. március 31., szombat

Színes Világ: Zöld * Vörös

„ Bátran átkelek e vörös hídon, és megvalósítom a szívemben őrzött látomásom.”

Zöld és vörös egymásnak kiegészítői. Egy olyan páros, mely segít a döntésben, majd a célod kivitelezésében. Megadja számodra az irányt és a kellő energiát. Ha a vörös energia túlzott jelenléte miatt úgy érzed, hogy nincs elég időd a feladataid elvégzésére, vagy a vágyaid megvalósítására, akkor a zöld mindig biztosítani fogja azt az érzést, hogy van elég időd mindezekre. Nagy segítség abban is, hogy meghúzd a határaidat a világgal szemben és nemet mondj, ha valami nem egyezik a belső jó érzéseddel. Ez a kombináció segít, hogy az energiáidat a neked megfelelő irányba tereld. 


A zöld kristályok erősítik a FA elemet bennünk. Az elemhez tartozó máj energiája segít a tervezésben, az epehólyag energiája pedig a döntésben. Vörös kristállyal együtt megérkezik a Tűz elem ereje, melynek testi közvetítője a szívünk és a vékonybelünk. A szívünk segít megérezni, hogy a sok ötletből mi jó nekünk A vékonybél pedig segít a racionálisabb megkülönböztetésben és a szétválogatásban.

Bővebb információt a Szivárvány * Ékszerek menüpontban találsz.


Tavasszal, ha körülnézel a természetben azt látod, hogy nagyon sok zöld jelenik meg.  Ilyenkor újjáéled minden és regenerálódik a téli pihenés után. Majd hamarosan megérkeznek a színek, mely teljessé teszi a tavaszi/nyári palettát. Ebben az esetben a vörös megjelenése megadja a továbbinduláshoz szükséges lendületet és erőt. Általa megkezdődhet a külső és belső ébredés.

2012. március 30., péntek

Színes Világ: Vörös * Zöld

„Felébrednek bennem vágyaim magjai, melyek katalizátorként visznek előre engem.”

Vörös és zöld egymásnak kiegészítői. Egy olyan páros, mely segít a döntésben, majd a célod kivitelezésében. Megadja számodra az irányt és a kellő energiát. Ha a vörös energia túlzott jelenléte miatt úgy érzed, hogy nincs elég időd a feladataid elvégzésére, vagy a vágyaid megvalósítására, akkor a zöld mindig biztosítani fogja azt az érzést, hogy van elég időd mindezekre. Nagy segítség abban is, hogy meghúzd a határaidat a világgal szemben és nemet mondj, ha valami nem egyezik a belső jó érzéseddel.


A zöld kristályok erősítik a FA elemet bennünk. Az elemhez tartozó máj energiája segít a tervezésben, az epehólyag energiája pedig a döntésben. Vörös kristállyal együtt megérkezik a Tűz elem ereje, melynek testi közvetítője a szívünk és a vékonybelünk. A szívünk segít megérezni, hogy a sok ötletből mi jó nekünk A vékonybél pedig segít a racionálisabb megkülönböztetésben és a szétválogatásban.

Bővebb információt a Szivárvány * Ékszerek menüpontban találsz


Tavasszal, ha körülnézel a természetben azt látod, hogy nagyon sok zöld jelenik meg.  Ilyenkor újjáéled minden és regenerálódik a téli pihenés után. Majd hamarosan megérkeznek a színek, mely teljessé teszi a tavaszi/nyári palettát. Ebben az esetben a vörös megjelenése megadja a továbbinduláshoz szükséges lendületet és erőt. Általa megkezdődhet a külső és belső ébredés. 

2012. március 26., hétfő

Színes Világ: Rózsaszín * Rózsaszín

 „Fülemben hallom a szeretet dallamát, megbocsájtok minden fájdalomért.”

Elengedtem a múltat azzal, hogy köszönetet mondtam mindenért. Elfogadó és együtt érző vagyok önmagammal. Ez a kedves cselekedet feltárja előttem a valódi létezés kapuját. Kedvességből, szeretetből, szelídségből szőtt ruhámban lágyan táncolok életem színpadán.
A rózsakvarc fokozza a szívünk erejét. Erősíti az együttérzés képességét és az érzékenységet. Ez a csodálatos ásvány a törekvéseinket a mélyebb beteljesülés felé irányítja. Arra ösztönöz, hogy „ne menjünk el” magunk mellett, hanem éljük meg életünk és szívünk vágyait.

Bővebb információt a Szivárvány * Ékszerek menüpontban találsz



A tavasz elhozza az újjászületést a természetnek, testnek és léleknek egyaránt.  A téli hónapok alatti pihenésben letisztult minden és eltávozott mindaz, amire nincsen már szükségünk. Ezután nincs más hátra, mint a kikelettel az újonnan megfogant ötletek, érzések, vágyak és gondolatok kibontakozzanak. Úgy nyílnak ki bennünk ezek a minőségek, mint az illatozva nyíló virágok. Nyisd ki a szíved, és engedd meg magadnak azt hinni, hogy ez lehetséges.

2012. március 19., hétfő

Színes Világ: Lila * Lila

„A rohanó világ zajától elhúzódva, a lila mély csöndjébe burkolózva áthat a nyugalom és a béke. Elmélyülsz belső világod szépségében, s engeded, hogy az átalakulás megtörténjen.”

A lila az istenivel kiépített tuda­tos kapcsolat dimenziója. Ő, a Mennyország a Földön. Elősegíti, majd támogatja a változást külső és belső életünk minden területén. Kreativitást ösztönző, kihangsúlyozza a mondanivalónk fontosságát. Törődő és gyógyító minőséggel ajándékoz meg. Gyógyító, harmonizáló hatása van. Nyugtat és kiegyensúlyoz. Segít megteremteni az egyensúlyt a fizikai és a szellemi világunk között. A lila használatának egy nagyon pozitív oldala az, hogy segít előtérbe helyezni az ember vezetői tulajdonságait. Általa megkülönböztetés nélkül szolgálhatunk.


Ametiszt
Az Ametiszt lila a védelmező. Az ametiszt a misztikus erőkkel köti össze az embert. A Lel­ki sugár, mely védelmez minket, miközben korlátainkon túlra nyúlunk. Védelmezi azokat, akik nem képesek magukat megvédeni a kicsiny gyermekeket, a betegeket, a sebezhetőket és az állatokat. Segít annak megítélésében, hogy ki őszin­te, és ki nem.

Bővebb információt a Szivárvány * Ékszerek menüpontban találsz


Ibolya lila a lelki szolgálat és nagyon szeret tiszteletet tanúsítani mások iránt. Lelki céloknak szenteli magát. Az ibolya az intuíció, és nem az intellektus.  Ő az ideálok újjáépítője. Az ibolya szereti elhalmozni magát okkult és lelki dolgokkal. A jövőbe lát, és segíti az okkult képességek kifejlődését. Az ibolya hatása alatt lévő ember ügyesen össze tudja köt­ni az idősíkokat. Az ibolya hatékonyan alkalmazható a regresszióban, hogy felismerjük kisgyermekünket más életekből is. A meg nem született gyermekhez is kapcsolódik, ezért med­dőség esetén is használható. Nagyon jó, amikor valaki a leszületendő kisgyermekével próbálja felven­ni a kapcsolatot. Az ibolya epekedik az érzelmi biztonság után, de szégyen­lősen elbújik a felelősség elől. Az ibolya lecsendesíti az érzelmi féktelenséget. A negatív ibolya lila kérkedhet hatalmával; félreinformált misz­tikus is lehet. 

2012. március 16., péntek

Színes Világ: Tiszta * Zöld

„Fénnyel telítődik meg a szívem tere, elindulhat végre a várva várt tisztulás.”


Tisztulás az érzelmekben és a gondolatokban, mely lehetővé teszi, hogy megtaláljuk a saját terünket és helyünket a világban. Tiszta és zöld * Fény és Tér. Ha igent mondunk minderre, akkor elbúcsúzhatunk a múlt veszteségeitől. az önmagunknak való megbocsátás által.
A zöld kristályok erősítik a FA elemet bennünk. Az elemhez tartozó máj energiája segít a tervezésben, az epehólyag energiája pedig a döntésben. A zöld színű malachit hatalmas erejű kő, képes arra, hogy használója megújuljon és átalakuljon. Napvilágra hozza árnyoldalunkat és segít annak a feloldásában. A lélek világa feltárul általa. Ez a kombináció mindig visszavezet lelki egyensúlyunkhoz és harmóniával ajándékoz meg bennünket. A zöld kristályok a fa elemhez tartozó májat és epehólyagot erősítik. Lendületbe hozzák az életet, kiemelnek a levertségből, lustaságból és a reményvesztettségből. Segítenek tervezni, dönteni és helyreállítani a rendet az életünkben. Enyhítik a krónikus feszültséget. Egyaránt szabályozzák a túláradó és visszafojtott érzelmeket. Gyógyítják a gyulladásokat, görcsöket és eltüntetik az idegeskedést, ingerlékenységet. Általuk enyhül a túlérzékenység és a belső nyugtalanság. Segítenek szellemileg teljesen jelen lenni és tisztán látni. A hegyikristály szinte minden testi és lelki betegségre használható. Tisztítja, a légutakat szabaddá teszi a lélegzetet és erősíti az életenergia áramlását. Fáradság és gyengeség esetén energiát ad. Szabályozza a keringést és regenerálja az idegrendszert. Harmonizálja a két agyfélteke működését, erősíti az agyalapi mirigyet. Segít a problémákat egyszerű módon megoldani. Feloldja az energiablokkokat. Stabilizálja és megtisztítja az aurát.  Segít világosan kifejezni magunkat és észrevenni a megfelelő pillanatot. A hegyikristály fokozza az összes többi kő hatását.
Bővebb információt a Szivárvány * Ékszerek menüpontban találsz


Ahhoz, hogy megérkezzen az új az életedbe, el kell engedni a múltat. Bármi is történt, az biztosan Téged szolgált és emelt a sorsod útján. Válaszúthoz érkeztél és egy új kezedet küszöbén állsz. Itt az idő, hogy rálépj arra az útra, mely önmagad megtalálásához vezet.

2012. március 15., csütörtök

Színes Világ: Tiszta * Kék

„Elfogadtam a sorsomat, megnyugodtam és békére leltem. Készen állok arra, hogy megnyíljak a Fény felé és befogadjam a Lelkem.”

Ez a kombináció megajándékoz bennünket a tiszta gondolkodás lehetőségével, melynek nyomán mély megnyugvásra lelhetünk és kapcsolatba kerülhetünk az érzéseinkkel. Általa türelemmel fogadjuk a látszólag mozdulatlan élethelyzeteket.
Kék ásványok segítenek abban, hogy minden körülmények között hűek legyünk önmagunkhoz. Támogatnak minket abban is, hogy megfelelően alkalmazkodjunk a külső körülményekhez. Nagy szolgálatot tesznek az önuralom megvalósításában. A vesékben tárolódnak az ember energiatartalékai, így a kék ásványok segítenek abban, hogy pótolják az elveszített energiákat. A húgyhólyag funkciója pedig, hogy ezeket az energiákat tettre váltsuk, tehát bizonytalankodás és félelmek esetén a kék energia segít, hogy végre elmozduljunk. Továbbá, segítik az önkifejezést, oldják a szorongást és a depressziót. Hatásukra feloldódnak a negatív energiák érzelmi és fizikai síkon is. Erősítik a kommunikációt és fejleszti a spirituális képességeket. A hegyikristály szinte minden testi és lelki betegségre használható. Tisztítja, a légutakat szabaddá teszi a lélegzetet és erősíti az életenergia áramlását. Fáradság és gyengeség esetén energiát ad. Szabályozza a keringést és regenerálja az idegrendszert. Harmonizálja a két agyfélteke működését, erősíti az agyalapi mirigyet. Segít a problémákat egyszerű módon megoldani. Feloldja az energiablokkokat. Stabilizálja és megtisztítja az aurát.  Segít világosan kifejezni magunkat és észrevenni a megfelelő pillanatot. A hegyikristály fokozza az összes többi kő hatását.

Bővebb információt a Szivárvány * Ékszerek menüpontban találsz



Általában hajlamosak vagyunk azt érezni, hogy hiányzik valami, vagy valaki az életünkből. Érdemes ilyenkor megpihenni és elcsendesedni kicsit. A megjelenő csendben engedjük meg magunknak, hogy rálássunk arra, hogy hiányérzetünk ellenére milyen bőségben élünk. Ne várjunk el semmit, csak engedjük, hogy a lelkünk megmutassa ezt nekünk. Ne feledjük: A megelégedettség érzése a megfelelő alap ahhoz, hogy ha szükséges tovább gyarapodhassunk.

2012. március 14., szerda

Színes Világ: Tiszta * Rózsaszín

Értem és elengedem, a sorsom nyomán keletkező fájdalmakat. A szeretet fénye megvilágítja az életemet. 


Képesek leszünk önmagunk elfogadására és szeretetére azáltal, hogy tisztán látjuk a szenvedések és megpróbáltatások okait. A megbocsátás által pedig nyitottabbá válhatunk a világ felé és újra csodálkozó szemmel tekinthetünk rá. Ha alárendeljük magunkat a magasabb eszméknek akkor lehetővé válik, hogy jó kapcsolat alakuljon ki a Szellemünk, a Lelkünk és a Testünk között.


A rózsaszínű kövek lehetővé teszik, hogy megszabaduljunk a kellemetlen emlékektől és a negatív érzésektől. Segítenek abban, hogy a megszüntessük a ragaszkodások tudattalan mechanizmusát. Szabályozzák az emésztést és segítik a belek, főként a vastagbél működését. Segítenek mindent elengedni, ami már nem szolgálja a fejlődésünket. Általuk megszabadulhatunk minden kényszerességtől. Megszabadítanak a szégyenlősség érzésétől és a gátlásoktól. A rózsakvarc fokozza a szívünk erejét. Erősíti az együttérzés képességét és az érzékenységet. Ez a csodálatos ásvány a törekvéseinket a mélyebb beteljesülés felé irányítja. Arra ösztönöz, hogy „ne menjünk el” magunk mellett, hanem éljük meg életünk és szívünk vágyait. A hegyikristály szinte minden testi és lelki betegségre használható. Tisztítja, a légutakat szabaddá teszi a lélegzetet és erősíti az életenergia áramlását. Fáradság és gyengeség esetén energiát ad. Szabályozza a keringést és regenerálja az idegrendszert. Harmonizálja a két agyfélteke működését, erősíti az agyalapi mirigyet. Segít a problémákat egyszerű módon megoldani. Feloldja az energiablokkokat. Stabilizálja és megtisztítja az aurát.  Segít világosan kifejezni magunkat és észrevenni a megfelelő pillanatot. A hegyikristály fokozza az összes többi kő hatását.


Bővebb információt a Szivárvány * Ékszerek menüpontban találsz


Amikor már nem ítélkezünk magunk felett, és amikor az elfogadás szemével tekintünk a bennünk élő szigorú, követelő, számon kérő, önbüntető és megfélemlítő részünkre is, akkor megjelenik a szeretet. Ez a szeretet meggyógyítja a sérült érzelmeket, segít megbocsátani és szeretni végre saját magunkat. Önmagunk szeretetet pedig behívja életünkbe a mindent átható és felemelő tiszta Fényt.

2012. március 13., kedd

Színes Világ: Zöld * Zöld

„Kiegyensúlyozott az életem, mert a szívem hangját követem.”

Zöld az érzéseknek és a szívnek szánt tér. Mindig szeretetben cselekszünk, bármit is hoz az élet. Segít az új irányaink, a saját utunk megtalálásában és a saját otthon megteremtésében. Ő a harmónia belül és kívül egyaránt. Reménnyel tölti meg a szívünket. Segít, hogy átadjuk magunkat az élet áramlásának.
A zöld kristályok a fa elemhez tartozó májat és epehólyagot erősítik. Lendületbe hozzák az életet, kiemelnek a levertségből, lustaságból és a reményvesztettségből. Segítenek tervezni, dönteni és helyreállítani a rendet az életünkben. Enyhítik a krónikus feszültséget. Egyaránt szabályozzák a túláradó és visszafojtott érzelmeket. Gyógyítják a gyulladásokat, görcsöket és eltüntetik az idegeskedést, ingerlékenységet. Általuk enyhül a túlérzékenység és a belső nyugtalanság. Segítenek szellemileg teljesen jelen lenni és tisztán látni.

Bővebb információt a Szivárvány * Ékszerek menüpontban találsz



Távol a zajongó világtól hívogat az erdő. A fák között lépdelve megérint a csend. Mélyeket lélegzel és érzed, ahogy a szíved megtelik friss levegővel. Belesimulsz a zöld térbe és közben hallgatod a madarak énekét. Feltöltődsz, kisimulsz és minden sejted regenerálódik. Menj és ölelj meg egy fát!

2012. március 12., hétfő

Színes Világ: Türkiz * Zöld

„Szívem nyitott az elmém csendes, kreatívan áramlok belső mesterem hangját követve.”

Ez a kombináció mindenekelőtt végtelen nyugalommal ajándékoz meg. minket. Általa meghalljuk belső hangunkat, mely a csendben halkan, de határozottan szól hozzánk. Szavait átjárja a szeretet, miközben a saját utunkra vezet minket. Lelki szemeink előtt feltárulnak az élet rejtett titkai és alkotásra hívnak minket. A  kristálybarlang az a bennünk lévő szent hely, ahol feltárul előttünk a mindent átható igazság.
Krizokolla és Malachit
A türkiz és zöld ásványok nagy segítséget nyújtanak abban, hogy a céljainkat, álmainkat reálisan lássuk. A zöld ásványok a májat, a türkiz ásványok pedig főként az epehólyag megfelelő működését biztosítják. A két energia egyben pedig testi erővel, lelki harmóniával, mentális tisztasággal ajándékoz meg lehetővé téve ezzel az erőteljes szellemi fejlődést. Segítenek abban is, hogy ha nem tudjuk őszintén vállalni magunkat, és akkor is segítő kezet nyújtanak, ha másokkal túl őszintén nyilvánulunk meg. Támogatják az őszinte szív általi kommunikációt, a céljaink megfogalmazását és a döntéshozást. Mindkét minőség nagyon erős érzelemtisztító és gyógyító. Segítenek az életünkért és a sorsunkért felelősséget vállalni.

Bővebb információt a Szivárvány * Ékszerek menüpontban találsz



A saját utunkon való haladás és a céljaink elérése a kiteljesedést hozza el számunkra. Ez megteremti számunkra azt a teret, melyben kreatívan, saját elképzeléseink szerint élhetjük az életünket. Örömmel végzett cselekvés felszabadítja a kreatív erőinket. Már nem a sorsunkat éljük, hanem mi írjuk a további történeteinket. Kívül és belül átjár minket az öröm és az elégedettség. Végtelenül felemelő szívkapcsolatra épülő létállapot ez. 

2012. március 11., vasárnap

Színes Világ: Sárga * Kék

„Bensőm csendjében megpihenve, biztosítom tudatom tiszta erejét.”

Ez a kombináció segít, ha túl sokat gondolkodunk, és nem tudunk eljutni arra a pontra, hogy megvalósítsuk az amúgy, kiváló ötleteinket. A sárga bennünk látja a lehetőségeinket, azok jó és rossz oldalát. Azonban hiányzik még a szívünk vezetése, ezért nem tudunk dönteni. A kék az elfogadás a sárga a választás. A kék segít elcsendesedni és meghallani azt a halk hangot, mely megsúgja, hogy mi lenne a legjobb nekünk. Megajándékoz a belső békével és megnyugtat. A kombináció hozzásegít ahhoz a tudatállapothoz, hogy „mindig van választásunk.”
Cavansit és Calcit
Kék ásványok segítenek abban, hogy minden körülmények között hűek legyünk önmagunkhoz. Támogatnak minket abban is, hogy megfelelően alkalmazkodjunk a külső körülményekhez. Csillapítják a túlzott gondolkodást, így nagy szolgálatot tesznek az önuralom megvalósításában. A sárga ásványok pedig segítenek a cselekvésünket blokkoló félelmek oldásában. Földelést és stabilizálódást nyújtanak, így növekedhet bennünk a biztonság és az önbizalom mértéke.

Bővebb információt a Szivárvány * Ékszerek menüpontban találsz


A röpke és gondtalan szitakötők a forgószelet, a gyorsaságot és az aktivitást szimbolizálják. Azok, akiket elárasztanak az érzelmek és meg akarnak válni a problémáiktól azok, segítségül hívhatják.  A szitakötő megtanít, hogyan hozzuk egyensúlyba az érzelmeinket, a szellemi tisztaságunkat és az irányítást. Ha kényelmetlenül érzed magad az újítással szemben, keresd a szitakötő segítségét. Arra hív, hogy szakítsunk időt, hogy áttörjük az illúzióinkat, amelyek gátolják cselekvésünket és az ötleteinket. Ha érzed a változás szükségét, hívd a szitakötőt, hogy vezessen át az illúziók ködén az átalakulás útjára. 

2012. március 10., szombat

Színes Világ: Sárga * Zöld

 „Tudatom fénye bizalmat ébreszt bennem. Megnyílik a szívem, s vár rám az igazi életem.”

Ez a kombináció segít abban, hogy meglássuk azokat a félelmeinket, melyek megakadályoznak abban, hogy a szívünk hangjára hallgassunk. Feloldja a tétovázást és a halogatást és segít döntéseket hozni. Ha sokat gondolkozunk, akkor hajlamosak lehetünk arra, hogy túlbonyolítsuk az életünket. A sárga és zöld párosa feloldja ezeket az akadályozó mentális határokat és felszabadítja az érzelmeinket. 
Stilbit és Fluorit
A zöld és sárga ásványok mindig nagy segítséget nyújtanak abban, hogy tervezzünk és a megvalósítás érdekében döntéseket hozzunk. Feloldják azokat a félelmeket, melyek a megvalósítás útjában állnak. A sárga ásványok erősítik a föld elemet bennünk, ezáltal stabilitást és erőt nyerhetünk. Gondoskodnak az erőforrások célirányos használatáról, hogy az életerő jól hasznosuljon. A zöld ásványok pedig a szívünket tisztítják és megadják a szükséges erőt, hogy bízzunk ebben a szelíd hangban.

Bővebb információt a Szivárvány * Ékszerek menüpontban találsz


Ha azt teszed, amit szeretsz, és ha arra haladsz, amerre a szíved hív azt érezheted, hogy időtlenségbe érkezel. Átjár az öröm, lelkes vagy és vidám. Engedd, hogy mindez téged is megérintsen és kiemeljen a hétköznapjaid megszokott ritmusából. Lelkeddel való összhang jele ez, érezz hát és légy szabad! 

2012. március 9., péntek

Színes Világ: Vörös * Vörös

"A szenvedély, melyet meg kell, hogy élj!"

A vörös a tűz, az ösztön és az akaraterő. Ö a fáradhatatlan energia. A vörös mindig a maga útját járja, bármi is történjen. Vörös a testi élet energiája. Bátorság és felszabadítás. A vörös azt mondja: tartsd magad mozgásban. Segít megtörni a ridegséget, ami elállja az utunkat. Segít a számvetésben, selejtezésben és ellát a szükséges lelkesedéssel, mellyel tovább haladsz az úton. Hódítás, hatalom és erő. Vörös a jóakarat minden ember felé. A vörös megváltó energia. Hatását fel lehet használni olyan esetben, amikor valami akadályozza a fejlődést.

Gránát
Az élet minden területén támogatást nyújt. Leföldeli a szellemi energiákat. Erőt ad a fizikai teljesítésekhez. Ősi tűz rejlik benne. Ez a kő erősíti és biztonságossá teszi az intuitív érzéseket. Nagy erővel támogatja meg az ember figyelmét, növeli az ember belső tüzét, energiát és lendületet ad a kreatív tevékenységekhez.

Bővebb információt a Szivárvány * Ékszerek menüpontban találsz


Minden tavasz egy új kezdet, egy csodálatos ébredés. Ébredés és újjászületés a természetnek, testnek és léleknek egyaránt. Elvethetjük végre a magokat, és hamarosan láthatjuk, ahogy a melegedő idő, víz, gondoskodás és türelem eredményeképpen a kis magok szárba szökkenek, levelet hoznak és kivirágoznak. Így van ez a lelkünkkel is. Véget ért a téli álom és a tisztulás időszaka, kezdődhet a teremtés maga. Ez a vörös energia feltölt erővel és bátorsággal. Megmozdul a kezünk és a lábunk, cselekvésre invitál a lelkünk. Itt az idő, hogy lépj egyet előre. Tedd meg az első lépéseket, lépj ki a megszokottból és bátran lépdelj Új életed egyedi útján.

2012. március 8., csütörtök

Színes Világ: Sárga * Vörös

"Félelmeim tovaszállnak, élvezhetem végre az Életet."

Ez a kombináció nagy segítség lehet, ha érzékenységünk végett sokáig dédelgetjük a sérelmeinket. Általa tudatosan használhatjuk az energiáinkat. Támogat a haragunk és a dühünk feldolgozásában. Kellő erővel és bátorsággal lát el minket ahhoz, hogy végre nemet merjünk mondani a minket nem szolgáló dolgokra, helyzetekre és kapcsolatokra. Oldja a fizikai létezéssel kapcsolatos félelmeinket.

Gartrellite on Carminite
Sárga és vörös ásványok támogatják az emésztő és hormonrendszerünket. Szilárdságot, fizikai erőt, új dolgok lehetőségét, önmagunkról való gondoskodás képességét, elégedettség érzést, erőforrásainkkal való helyes gazdálkodás képességét ajándékozzák nekünk.

Bővebb információt a Szivárvány * Ékszerek menüpontban találsz



Minden áldott nap kihívások, megoldandó feladatok és döntések sora vár ránk. Este, mikor a nap nyugovóra tér érdemes számot vetni a napi történéseinkkel. Bocsánatot kérni és adni magunknak és másoknak. Így minden negatív energia feloldódik a megbocsátás fényében. Hálát adni az ajándékokért: egy jó szóért, egy mosolyért, egy ülőhelyért a buszon, egy kellemes beszélgetésért. Így a pozitív dolgokból és lehetőségekből erőt és tudatosságot meríthetünk. Végül elégedetten és nyugodtan hajthatjuk álomra a fejünket, hiszen megtettünk mindent amire képesek voltunk.