Olajzöld
„Olajzöld
fény mely maga a remény. Általa meggyógyul minden keserűség. Csendesen és
lágyan érinti meg a lelkem. Elhozza számomra a változást és az új életemben
való áramlást.”
Az olajzöld az új kezdet
ígérete, ahol reményt és teret találunk a béke számára. Rajta keresztül a szeretet minden eszközt
megteremt számunkra a gyógyuláshoz. Olyan vezetővé válhatunk általa, aki
hallgat a szívére, és akinek az érzései és gondolatai egyensúlyban vannak. Az
olajzöld a múltban elszenvedett és fel nem oldott csalódásból származó keserűség
gyógyítója. Általa visszatérhetünk új életünk áramlásába, ahol most már
biztonságban érezzük magunkat. Olajzöldben tisztán látjuk az ösvényt, meg
tanulunk az érzelmekkel dolgozni és hidat építünk a kettősségek között. Segít elengedni a félelmeket a szívből ez
által, megjelenik szívünk új iránya, mely békével és megelégedettséggel tölt
el. Az olajzöld azt mondja: „Mellettem lépj és akkor együtt célba érünk.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.