Március és Április: Teremtő erőink felismerése
Erős tény, hogy a teremtő erőnk napról napra erősebb lesz.
Nagyon nagy felelősség tehát, hogy mire és hogyan használjuk. Régen elvették az
égiek a teremtő erőinket, mert olyan felelőtlenül bántunk velük, hogy rövid
időn belül halálosan ártottunk volna magunknak. Akkor ez így volt biztonságos.
Most is hatalmas felelősség, de az emberiség meglépett már egy jó pár
tudatossági szintet, éberebb, felelősségteljesebb lett, ezért az ég bizalmat
szavazott nekünk.
Tehát 2012-ben minden hónapban egyre erősebb lesz a teremtő
erőnk, mely által egyre nagyobb hatalomra teszünk majd szert. Tehát mindenkinek
szíve joga, hogy miként él majd ezekkel az erőkkel. A teremtő erő
birtokbavétele magával hozza a cselekvés energiáját és a szellemi dolgok
anyagba hozását. Ez nem könnyű feladat. Látni szellemi szemmel és mindezt az
anyagban megvalósítani az adott helyzetekben, a rendelkezésre álló
eszközökkel.
De az a kreatív energia, mely a szívből áramol majd, mindent
lehetővé tesz. Ne korlátozzuk hát le azzal, hogy nem tudjuk mit és hogyan
akarunk tenni. Csak lépjünk mindig annyit, amennyit tudunk. De azt viszont
rendíthetetlenül és bátran lépjük meg! Ne halogassunk és ne várjunk semmire és
senkire, hanem kezdjük el végre használni a bejövő erőinket. Lépésről lépésre
kialakul, láthatóvá és kézzelfoghatóvá válik a szellemi egész.
Részletekből tevődik össze, de pont ez benne a csoda. Sok bölcs
mindig azt mondja, hogy ha figyelsz a részletekre akkor Istenre figyelsz.
Hamarosan eljutsz oda, hogy
már nem a végeredményt akarod majd látni.
Végtelen szeretettel és csodálattal tölti el majd el a
szívedet a pillanatokban feltáruló misztérium.
Lassan a fizikai szememmel is láthatóvá válik, hogy mi felé
tartasz és mit vagy hivatott létrehozni az életedben.
Lassan látni lehet majd az új
szabad aranykor világát.
Hogy
könnyebben beépíthesd a beáramló energiákat, gyere és vegyél részt az
előadással egybekötött meditációs estén. Időpont: 2012. március 07.
Részletek
Az előadáshoz és a meditációhoz kapcsolódó cikk: Istennel Egységben Teremteni